Egy kék boríték a padláson megváltoztatta, hogyan láttam a fiam barátnőjét

hogy teljesen eltakarta a kezét, csak az ujjai hegye látszott ki.

– Elintézhetem azokat a törölközőket – mondtam, és a kosár felé nyúltam.

– Nem gond – mondta Klára.

A hangja halk, rekedtes suttogás volt, az a fajta hang, amitől az embernek oda kellett hajolnia, hogy meghallja a mondat végét.

Felnyúlt, hogy a mosószeres flakont a mosógép feletti fa polcra tegye. Ahogy felemelte a karját, nehéz gyapjúinge egy hüvelyknyit hátracsúszott, és megláttam a csupasz csuklóját. Vékony és sápadt volt, a finom csont élesen kiállt, de mielőtt bármit is mondhattam volna, gyorsan visszahúzta a bilincset az ujjperceire.

„Biztos vagy benne, hogy nincs több ruhád, amit be kellene vinned?” – kérdeztem, miközben a padlón heverő kis vászontáskájára néztem.

„A vendégszoba szekrénye többnyire üres.”

– Nem – mondta. – Ez minden, amire szükségem van.

Addig forgatta a mosógép fekete gombját, amíg be nem kattanva bekapcsolta a melegítő ciklust. A víz ömleni kezdett a dobba, hangos, kongó hanggal betöltötte a közöttünk lévő