és felvettem az ezüstkanalat, ami anyámé volt. Hüvelykujjammal elkezdtem polírozni a kanál héját, addig dörzsölgetve, amíg a fém melegnek nem érződött a kezem alatt. Ez egy olyan szokás volt, amibe csak akkor estem bele, amikor a fejemben számok kavarogtak.
Néztem, ahogy Clara lassan rágja a száraz kenyeret, tekintetét a csorba lábú, fehér, fa konyhaasztalra szegezve.
„Szükséged van igazi ételre, ha egész nap órákra mész” – mondtam. „A tojásban van fehérje.”
Nyelt egyet, miközben a kezét a ruhaujja alá rejtette. – Ez elég lesz.
„Te sem vacsoráztál alig tegnap este” – mondtam.
– Csak kicsi a gyomrom reggelente – suttogta, miközben lenézett az asztal csorba fájára.
Délben Brenda a szomszédból a kocsifelhajtóm szélén állt, és igazgatta drótkeretes szemüvegét. Ujjával Clara bézs Buickjára mutatott, amely kilencvennyolcezer mérföldet futott, és rozsdás hátsó lökhárítója volt.
– Azt tervezi, hogy végleg beköltözik, Martha? – kérdezte Brenda gyors, magas hangon.
– Csak Leónál van látogatóban – mondtam, bár a hazugság alig jött ki a torkomból.
Comments