kék cetlit az asztalra közénk.
A kék papírt bámulta, vállai feszültek és védekezően álltak.
„Nincs sok mindene most, anya” – mondta.
Újra végigfuttatta ujjait a haján, tekintete a folyosóra vándorolt.
„Ha itt fog élni, akkor hozzá kell járulnia” – mondtam.
Leo nem vitatkozott, de ígéretet sem tett.
Fogtam a kifizetetlen vízszámlát, és közvetlenül a konyhaasztal közepére tettem.
Másnap reggel fél nyolcra zsírszag töltötte be a kis konyhát. Két tükörtojást tettem egy fehér tányérra, és letettem.
Clara az asztalnál ült, kezeit teljesen bedugta túlméretezett szürke pulóverének ujjába. Megnézte a tojásokat, majd még lejjebb húzta az ujját az ujjpercei fölé.
– Mindkettőnknek eleget csináltam – mondtam, és egy villával a tányérra mutattam.
Clara gyengéden megrázta a fejét. – Csak a kenyér jó, köszönöm, Martha – suttogta. Hangja halk és rekedtes volt, alig hallatszott át a szobán.
Egyetlen szelet száraz fehér kenyérért nyúlt a pulton lévő műanyag zacskóból. Nem használt vajat, és nem is kért belőle.
Leültem vele szemben,
Comments