Martha – mondta.
A hangja alig volt halk, rekedtes suttogás.
Felálltam a fotelből, és magam vettem el az üres tálalóedényt az oldalsó asztalról.
– Nem, köszönöm – mondtam.
A hangom keményebbnek tűnt, mint szerettem volna, de nem halkítottam le.
„Van egy speciális rendszerem az edények mosogatásához.”
Clara bólintott egyszer, majd tekintete a kopott szőnyegre siklott.
Mielőtt bármi mást mondhattam volna, árnyékként osont vissza a folyosóra.
Este kilencre a ház hideg és csendes lett.
Egyedül ültem a konyhaasztalnál, a mennyezeti lámpa sárga kört vetett a fára.
Felvettem az ezüstkanalat, ami anyámé volt.
Elkezdtem polírozni a kanál héját a hüvelykujjammal, addig dörzsölgetve, amíg a fém melegnek nem érződött.
Leo bement a konyhába és kihúzta a velem szemben lévő széket.
Leült, és a kezeit bámulta.
Benyúltam a kardigánom zsebébe, és kihúztam a reggeli postával érkezett kék papírdarabot.
Ez volt a negyedéves vízszámla.
Az aljára nyomtatott összeg nyolcvankét dollár volt.
– A nyugdíjam fix, Leo – mondtam.
Letettem a
Comments