Hazajöttem, hogy meglátogassam idős anyámat, de amikor felajánlottam, hogy segítek fürdetni, rémülten összerezzent.

egy órája vagy fent.

„Anyának segítségre volt szüksége.”

– Állandóságra van szüksége – csattant fel Chloe. – Nem egy olyan lányra, aki egyetlen hétvégére hőst játszik.

Julian nyugtatóan felemelte a kezét.

„Ne veszekedjünk.”

A teljesítménye szinte meggyőző volt.

– Intett az üres szék felé.

– Ülj le, Elena.

Leültem.

Minél tovább beszéltettem velük, Anya annál biztonságban érezte magát.

Julian felszolgált nekem egy szelet sült csirkét.

– Tudom, hogy ez nehéz neked – kezdte. – Nem láttad a mindennapos hanyatlást. Anya elfelejti a beszélgetéseket. Azzal vádol minket, hogy elvisszük a dolgokat. Múlt héten azt állította, hogy Chloe bezárta a kamrába.

„Chloe bezárta a kamrába?”

Chloe tekintete kiélesedett.

„Természetesen nem.”

„Akkor miért mondaná ezt?”

– Mert beteg.

Julián felsóhajtott.

„Nem akartunk aggódni miattad.”

„Ez elgondolkodtató volt.”

A nyugalmamat megadásnak vette.

„Elintéztünk neki egy helyet” – folytatta. „Egy gyönyörű intézményt képzett személyzettel.”

„Fűzfa-menedék?”

Mindketten lefagytak.

Csak egy pillanatra.

De láttam.

Chloe tért magához először.

„Elmondta neked?”

“Igen.”

Julian fáradtan felnevetett.

„Akkor valószínűleg azt