benyúlt az éjjeliszekrény fiókjába, és előhúzta régi arany zsebóráját, amelynek féme tompa volt a sok évnyi sötétben való üléstől.
– Ez az óra mindig pontosan járt, Helen, és most a tiéd – suttogta vékony hangon, mint a száraz papír.
A nehéz fémkorongot a tenyerembe nyomta, ujjai feltűnően hidegek voltak a bőrömön.
Újra lehunyta a szemét, légzése felületes, nehézkes ritmussá lassult, amitől a szoba nagyon kicsinek tűnt.
Megforgattam az órát a kezemben, és észrevettem három apró, halvány sornyi vésett betűt a hátlapra – egy ilyen részletet még soha nem láttam az elmúlt évek során, amíg políroztam.
A feliraton ez állt: 1994. október 12., két kezdőbetűvel, a JD-vel, és egy rövid, számomra érthetetlen kifejezéssel.
Nem volt időm alaposan szemügyre venni, mielőtt a bejárati kapu kattanva jelezte Julie érkezését a délutáni ellenőrzésre.
Három órakor a konyhában álltunk, és néztük, ahogy a vízforraló melegszik, miközben a ház teljes csendben maradt.
„Közel húsz másodpercre kihagyta a légzést, amíg
Comments