halkan, hogy még én is megijedtem. – A kórházban vagyok. Épp most húztam ki anyát a régi agyaggödörből. Már három napja haldoklik ott lent.
Csend. Semmi zihálás. Semmi zavarodottság. Semmi „micsoda?”
Csak egy nehéz, fojtogató szünet. Ez a csend nem sokk volt. Vallomás.
Aztán Veronica azt suttogta: „Nem kellett volna oda menned.”
A világ összeszűkült. „Mit mondtál?”
Mögötte Chad hangja csattant fel: „Tedd le!”
Veronica zihálni kezdett. „Marcus, figyelj ide! Nem érted. Anya aláírt dolgokat. Tönkre akart tenni mindent.”
Megszorítottam a kezem a telefon körül. „Milyen dolgokat?”
Újabb csend. Aztán Chad szólt bele a telefonba.
„Hagyd ezt békén, haver.”
Ekkor tudtam meg, hogy anyámat nem egyszerűen egy gödörben hagyták. Azért tették oda, mert közéjük és valami közé állt, amit akartak.
Visszamentem, és seriffet kértem a nővértől. Aztán szociális munkást. Aztán megkérdeztem, hogy anya ruháit és a lábáról leszedett koszt meg lehet-e őrizni.
A nővér másképp nézett rám. Mintha megértette volna, hogy






Comments