Tizenéves fiam négy éven át ingyen nyírta magányos szomszédunk gyepét minden szombaton – az öregember temetésén egy ügyvéd adott neki egy borítékot, és azt mondta: „Nagyon konkrét utasításokat hagyott neked”.

így szólt:

A házam. Verandaszék.

Ez volt minden.

Mr. Vance háza furcsának érződött nélküle.

Noah a kifakult faszékben ült.

Semmi sem történt.

Előrehajolt, és végigtapogatta a keretet.

Rám nézett.

„Ez kínos.”

„Nézd meg alul.”

Előrehajolt, és végigtapogatta a keretet.

Ujjai ragasztószalaghoz értek.

Egy kis fekete jegyzetfüzet volt rögzítve az ülés alá.

Szinte minden oldalon szerepelt a dátum.

Noé kinyitotta.

Szinte minden oldalon szerepelt a dátum.

Szombatonként.

„A srác 8:10-kor jött. Ma túl meleg volt. Mondtam neki, hogy hagyja abba korán. Nem vett rólam tudomást.”

Noé nevetett.

Egy másik oldal.

„Eső. Azt hittem, nem jön. De eljött.”

Tovább olvasott.

Majd:

„Most vezetek. Túl közel parkol a postaládámhoz.”

Noé összevonta a szemöldökét.

„Nem tettem.”

„Teljesen igazad volt.”

Tovább olvasott.

„Ezen a héten vizsgák. Fáradtnak tűnsz.”

Négy évnyi nevezés volt.

„Jövő hónapban ballagás. Remélem, oda jut, ahová mennie kell.”

„Ma idegesnek tűntem. Nem kérdeztem. Talán kellett volna.”

Noah abbahagyta a mosolygást.

Négy évnyi