A kék bőröndön lévő por szürke csíkokat hagyott a nedves tenyeremen, miközben kihúztam a folyosói szekrényből.
A konyhaasztalon a reggeli fény megvilágította a kifakult virágmintás tapétát, élénksárgának mutatva a tűzhely melletti régi zsírfoltokat.
Megköszörültem a torkom, mielőtt halkan megszólaltam. – Szerinted vastag kabátokra van szükségünk, vagy csak könnyű dzsekikre?
Arthur fel sem pillantott a helyi újságból.
„A könnyűek megteszik” – mondta.
A rekedtes hangja miatt mindig úgy éreztem magam, mintha egy otthoni, privát megbeszélést zavarnék meg.
Csavargattam az ezüst karikagyűrűmet, forgatva a hideg fémet, amíg alatta a bőr vörös nem lett.
– Leo későn jön haza – mondta Arthur, miközben a sportrészleget szorosan összehajtotta. – Hétre kellett volna itt lennie.
– Valószínűleg Gregnél szállt meg videojátékozni – mondtam, miközben három nadrágot tettem a bőröndbe.
– Nem hívott – mondta Arthur.
„Tizenöt éves, Arthur. Nem hívnak.”
Korábban ellenőriztem a kőverandát, és megbizonyosodtam róla, hogy a réz pótkulcs biztonságban van a száraz földben az alsó lépcsőfok alatt.
Ha Leo felbukkanna, miközben mi intézzük a dolgainkat, szüksége lenne valamilyen módra, hogy bejusson.
Délután két órakor nedves őszi levelek és motorolaj illata fogadott a garázs műhely ajtajában.
A kint lévő levelek rothadás szagát árasztották, vastag, sötét foltokban tapadtak a nedves kocsifelhajtóra.
Vance, Arthur unokatestvére, a fúrógép közelében állt, és egy fényes acélkonzolt tartott a kezében.
– Elhoztam az üzemanyagpumpa tömítését – mondta Vance, rekedtes hangja versenyzett az elektromos fűtés zümmögésével.
Benyúlt a zsebébe, ujjai csilingeltek az aprópénzen.
Arthur megfogta a fém alkatrészt, hüvelykujjával végigsimított a megmunkált élen, mielőtt megdörzsölte volna a halántékát.
„Még mindig van elég a számlán a szárazföldi kirándulásokra, nem igaz?” – kérdeztem, miközben átléptem egy halom fémforgácsot.
„A hajóút koordinátora azt mondta, hogy azok korán elfogynak” – tettem hozzá.
Vance áthelyezte a súlyát, aprópénze hangosabban zörgött a zsebében.
Lenézett a betonpadlóra, szája vékony vonallá préselte össze a száját.
– Jól vagyunk, Sandra – mondta Arthur kifejezéstelen hangon.
„Csak meg akarok győződni arról, hogy a költségvetés készen
Comments