19 évesen 20 dollárt adtam egy síró anyukámnak egy pizzafutár kezébe. Két nappal később a főnököm behívott az irodájába – és amit mutatott, attól szóhoz jutottam.

Tizenkilenc évesen futárként dolgozni ritkán vonzó munka. Ez egy olyan világ, meghatározott szigorú műszakbeosztások, forgalmi dugók, borravalók és hideg járda jellemez. A legtöbb tinédzser számára csak egy ugródeszka – egy módja annak, hogy fedezze az alapvető kiadásokat, félretegyen a főiskolára, vagy megvesse a lábát a munkaerőpiacon. De időnként egy átlagos műszak keresztezi magát egy olyan pillanattal, amely alapvetően megváltoztatja a körülötte lévő világról alkotott képet.

Ha munkát vállaltam egy helyi pizzériában, hosszú estékre, fájó lábakra és időnként egy-egy kellemetlen vendégre adottam. Nem mondtam arra, hogy egy csendes kedd

egy mély, érzelmes történetet tár fel, amely nehézségekről, váratlan nagylelkűségről és annyira megdöbbentő