kérdeztem olyan hangon, amelyet alig ismertem fel.
– Igen, Daniel – válaszolta.
Nem próbálta sem enyhébbé, sem keményebbé tenni a választ a szükségesnél.
Egyszerűen várt, amíg visszatettem a fényképet a borítékba.
A különválásunk olyan csendesen zajlott, hogy korábban mindig békés válásként emlegettem.
Elosztottuk a bútorokat, aláírtuk a papírokat, és többé nem hívtuk egymást.
De a csend nem jelentette azt, hogy könnyű volt.
Házasságunk utolsó évében Claire újra és újra megpróbált beszélgetni velem fontos dolgokról, én pedig folyton elhalasztottam ezeket a beszélgetéseket.
Egy építőanyagokat forgalmazó cégnél dolgoztam, és megtanultam minden szállítási problémát sürgősebbnek feltüntetni, mint bármit, ami otthon történt.
Eszembe jutott egy szombat, amikor Claire két csésze kávéval várt a konyhaasztalnál.
Én közben felvettem egy telefonhívást a kocsifelhajtón, majd elmentem anélkül, hogy visszamentem volna a házba.
Emlékeztem, hogy megígértem neki, másnap este beszélgetünk.
Arra viszont már nem emlékeztem, hogy ez a beszélgetés valaha megtörtént-e.
Most, hogy mellette ültem, végre megértettem, miért a kezemet
Comments